Megszűnik a DC-féle Vertigo kiadó

dc-vertigo_logo.jpg

Huszonhat évnyi fennállása után megszűnik a DC egyik ikonikus kiadója, mely főként az idősebb / felnőtt közönséget megszólító műveket gondozta az elmúlt negyedszázadban. A DC a címek nagy részét beolvasztja egy új, korosztály szerinti szeparálással felállított kiadói rendszerbe. Az elképzelés ugyan valamennyi futó címnek helyet és teret adna, kérdéses, hogy a jövőre bekövetkező átállás után mi marad meg a Vertigo örökségből.

A Vertigo kiadót egy bizonyos Karen Berger alapította még 1993-ban elsődlegesen azzal a céllal, hogy olyan képregényeket dobjon piacra, mely témája, megjelenése miatt nem férhetett bele a DC Comics fősodratú termékvonalába. Míg a DC legtöbb képregénye széles tömegeket szólít meg a fiatalabb gyerekektől kezdve, addig a Vertigo mindig is a klasszikusoktól mind történetvezetésben, mind stílusban gyökeresen eltérő grafikus novelláknak és szériáknak adott otthont, melyek előssorban az idősebb közönséget célozzák, így nem meglepő módon olyan nevek bukkannak fel az alkotók között, mint Warren Ellis, Garth Ennis, Grant Morrison vagy Neil Gaiman.

Az egyes sorozatok hasábjain nem ritka a vér, brutalitás, szexualitás, még témában sem feltétlenül köszön vissza a Superman / Batman képregények kapcsán megszokott heroikus pátosz. Ettől függetlenül külön érdekesség, hogy míg a DC jelenleg is komoly küzdelmet folytat populárisabb karakterei segítségével a mozis nézettségért, addig az elmúlt években zömmel a Vertigo gondozásában álló címek közül került ki több mozifilm és sorozat is, melyek egyaránt jobb fogadtatásra leltek az utóbbi idők univerzum építős látványfilmjeinél.

Talán nagyon taglalni sem érdemes, hogy milyen jelentőséggel bírhat egy ilyen döntés a gyűjtői közösségek számára, hisz már az is sejthető, hogy a jelenleg futó sorozatok életére kisebb-nagyobb részben de hatással lehet egy az alkotókat ilyen mértékben érintő változás, de az sem bizonyos, hogy minden cím mögött ugyanazok az írók állnak majd mint korábban. Másképp fogalmazva a jelenleg még Vertigo gondozásba tartozó sorozatok életében megkülönböztethetünk majd Vertigo előtti és utáni időszakot – bár még azt sem tudni biztosan, hogy mely címek maradnak meg az összeolvadás után.

Tucatjával lehetne sorolni a kiadó ismert és méltán szeretett képregényeit, az aktuálisan futó szériákra mostantól érdemes különösen odafigyelni a fentebb említett “pre- és post-Vertigo” kiadások miatt, viszont szinte biztos, hogy a már teljes sorozatot alkotó, lezárt szériák további folytatásai, spin-offjai és újranyomásai ezzel teljes egészében feledésbe merülnek, így érdemes az ilyen gyűjteményekre is pár értő pillantást vetni. Néhány fontosabb kiadás ezek közül:

Sandman

vertigo_sandman.jpg

Talán az egyik legismertebb képregény a Vertigo kínálatában, amely még nem kapott filmes vagy sorozat formátumú feldolgozást. Neil Gaiman novellasorozata az univerzum egyes aspektusainak megtestesüléseiről szól, a főszereplő például az álmok isteneként aposztrofálható, de az író olyan különleges egyveleget alkotott, melyben megfér egymás mellett több jelenkori és múltbélli hitvilág egy-egy momentuma és a modern kor. A Sandman nem meglévő mitószra épít, az író teljesen saját világot teremtett, mely a jelenkor elemit is könnyedén magába olvasztotta, egyúttal pedig az eredeti megjelenést követőe 30 évvel is komoly kulturális és művészeti hatásokat tud kifejteni, gyakran hivatkoznak rá inspirációs alapként más alkotók is.

Ha te is gyűjtőd a képregényeket, az akciófigurákat, könyveket, a söralátéteket, vagy BÁRMIT, akkor a Collectorism oldalon a helyed! Jössz?

logo_final_white_on_blue.png

Swamp Thing:

vertigo_swamp-thing.jpg

A megelevenedő mocsár elragad egy tudóst, akinek az élete innentől kezdve az emberi kártékonyság és a természet rejtett misztikumai közti örlődésről szól. A Swamp Thing főhőse a múlt század olcsó horrortörténeteiben és filmjeiben csak a gonosz mocsári szörny lehetett volna, de Alan Moore és Stephen Bissette sorozatában ehelyett egy még a DC fősodratú történeteiben is pátoszi magasságokban járó, furcsa hős lett belőle. A széria többször eljutott a megfilmesítésig, legutóbb például pont idén kapott egy évadnyi helyet a DC online sorozatai közt – melynek folytatását ugyanakkor hamar, már az első évad befejezése előtt le is lőtték.

 

Hellblazer:

vertigo_constantine.jpg

A 2000-es évek elején John Constantine volt talán a legismertebb Vertigo karakter, köszönhetően a sorozat 2005-ös filmes feldolgozásának, amelyben Keanu Reeves alakította a démonvadászt. Ebből nyilván ki is található, hogy az alaptörténet mágiáról és démonkról szól, de ennél azért sokkal többet rejtenek sorozat lapjai. Már maga a karakter sem a megszokott hős alapanyag, sokkal inkább egy mizantróp és látszólag cinizmusban lubickoló okkult detektív, akinek 1985-ös pozitív fogadtatása mint mellékszereplő (a Swamp Thing hasábjain) a Vertigo egyik legnagyobb sikere lett. Az 1988 óta megjelent és 93 óta Vertigo gondozásban futó sorozat 300 résszel a kiadó leghosszabb szériájává vált, mely végül 2016-ban beolvadt a DC fősodorba és immárom más felügyelet alatt, Constantine néven fut. A filmesítés mellett készült az eredeti műhöz jobban ragaszkodó TV sorozat is, mely ugyan tiszavirág életű volt, de a karakterhez azóta is ragaszkodnak a rajongók, így a CW studió DC sorozataiban rendre feltűnik.

Y az utolsó férfi:

vertigo_y-the-last-man.jpg

A Hollywood évek oda dolgozik azon, hogy ezt a sorozatot valamilyen formában filmre vigye, mert amellett, hogy a Yorick Brown névre hallgató főszereplő történetének megfilmesítésére sok rajongó lenne kíváncsi, valószínűleg nagyobb tömegeket is vonzana a széria egyedi ötlete: A történet szerint 2002-ben valami egyszerűen megöl minden Y kromoszómás emlőst a Földön az utolsó embrióig. Kivétel ez alól a sorozat főszereplője és hím csuklyásmajma. Posztapokaliptikus dráma a javából, melyben a teljesen felborult társadalom közepén egy olyan szereplő áll, akinek még saját létezése is hirtelen átok és teher lesz számára. A 60 részes sorozat egyik pikantériája, hogy bár az olvasó sok magyarázatot kap a történet nagy “Miért” kérdésére, a készítők sosem jelöltek meg egyet a teóriákból, mint tényleges okokat a történtekre.

Képek: DC Comics

A bejegyzés trackback címe:

https://temitgyujtesz.blog.hu/api/trackback/id/tr3814947814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Te mit gyűjtesz?

Hírek és érdekességek a gyűjtők és gyűjtemények világából - nem csak gyűjtőknek

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

Archívum

HTML